Köszöntelek itt az asztalos infoknál

 

Az ülésre illetve fekvésre szolgáló bútorok kényelmét ősidők óta növényi rostoknak (gyékénynek majd csuhénak) a használt felületen kialakított keretbe történő feszített fonásával oldották meg. Az ilyen ágyak magyar neve a dikó, a svábok pedig még a 20. században is használták fonott székeiket. A késő középkorban vált ki az asztalosságból a kárpitos mesterség.

A bútorasztalosságtól a 19. században különült el az épületasztalos, ők az építőiparban az ácsok (zsaluzó- és szerkezeti ácsok) mellett tevékenykednek. Míg az ácsok az épületszerkezet építésén dolgoznak, zsaluzatot készítenek esetleg betont is öntenek, – addig az épületasztalosok főleg a nyílászárók (ajtók és ablakok) beszerelését végzik. A fémek és műanyagok használatának elterjedésével már egyik szakma sem korlátozódik a fa alapanyagokra, és sajnos a fa dekoratív látványa a tömegesztétikai érzékek csökkenése miatt egyre kevésbé szükséges.

Az asztalos alapszakma ma már jórészt gépesített, és az esetlegesen generációk által használt szerszámaikat a mai mesterek a műhelyeik falán jórészt dekorációs célokra használják.